2012. október 15., hétfő

Törölt sms visszaállítása

Az alábbi bejegyzést a törölt sms visszaállításáról fogom írni. Erre akkor lehet szükség, ha az egymás mellett élő felek valamiért nem bíznak egymásban és szeretnének többet megtudni a partnerükről. Ezt az életösztön és a fajfenntartás után a sorban harmadikként követő ösztön a kíváncsiság okozza. Bizony, a kíváncsiság ősi ösztön, állatokban is megvan és bizony bennük is elég erős. Egyszóval kíváncsiak vagyunk a törölt sms tartalmára illetve, hogy vissza lehet-e állítani. A probléma eléggé összetett, mivel nagyon sok féle telefon létezik és a különböző készülékeken más-más operációs rendszer található.

Megpróbáltam alaposan utánanézni a témának és összeszedni a szükséges információkat. Sajnos kipróbálni mindent képtelenség lenne, mert nem rendelkezem az összes készüléktípussal - de annyi idővel se amíg a próba eltartana - így csak néhány dolgot tudok részletesen bemutatni a többit mindenki próbálja meg maga kitapasztalni. Mindenesetre felsorolok néhány programot és elérhető forrást ahol utána lehet nézni ezeknek a dolgoknak.

Azért is jó ezeket ismerni, mert amikor törlünk egy sms-t a telefonunkból akkor az még nem feltétlenül tűnt is el onnan végleg - vagyis visszaállítható. Tehát célszerű ismerni azt a módszert is amivel végképp törölni tudjuk az sms üzeneteket. Ez a végképp eltörölni, nemcsak olyan esetben hasznos, mikor a társunkkal szemben vagyunk bizalmatlanok, hanem lopás esetére is! Az ellopott készülékünkből ugyanis nagyon sok mindent ki tudnak deríteni rólunk. Ugyanakkor az SMS levéltitoknak minősül vagyis a jogtalan hozzáférés jogi következményeket von maga után.

Itt egy általános leírás a témáról :

http://en.wikipedia.org/wiki/Mobile_device_forensics

Itt egy összefoglaló doksi :

http://csrc.nist.gov/publications/nistir/nistir-7250.pdf

Leírások :
http://www.solidforensics.com/42/cell-forensic-extration-tools/
http://www.forensickb.com/2008/11/my-current-impression-of-cell-phone.html


Pár Free tool :

https://github.com/KatanaForensics/LanternLite/downloads iPhone,iPad,iPadTouch,Android
http://www.bitpim.org/#download LG, Motorola, Samsung
https://viaforensics.com/products/tools/  Android
http://tulp2g.sourceforge.net/faq.html
http://miatforensics.org/index.php?option=com_content&view=article&id=70&Itemid=53 Symbian & Windows Mobile
http://sourceforge.net/projects/iphoneanalyzer/ iPhone

SIM kártya recovery toolok :
http://www.redferret.net/?p=15483
http://www.dekart.com/products/card_management/sim_manager/
http://www.freepartitionrepair.com/freepartitionrepair/simcard.html

Nokia symbian tool :
http://www.nokiaprogramok.hu/modules.php?name=letoltesek&op=show&id=35206

Tehát több lehetőség is kínálkozik. egyrészt a törölt sms visszaállítása sim kártyáról - ha ez lehetséges, vagy ha ez nem megoldás, akkor a készüléknek megfelelő free vagy fizetős tool használata. A Fizetős Mobile forensic toolok nagyon jók, de nagyon drágák úgyhogy aki nem engedheti meg magának, az próbálkozzon meg az ingyenes példányokkal eredményre jutni.

(Első lépésben a saját készülékünkön érdemes kipróbálni, hogy milyen adatokhoz tudna hozzáférni valaki, aki hozzájuthat valahogy a készülékhez. .... pl míg mi alszunk.... ;)

Egy konkrét példán is be fogom mutatni a fentieket, de ahhoz előbb még telepíteni kell a szoftvereket és még egy sim kártya olvasót is be kell szereznem valahonnan.

45 megjegyzés:

  1. Kedves bukovinai!

    Sajnos egy darab sms helyett az összes sms-t kitöröltem a telefonomból. (Samsung Galaxy Ace) Többszáz üzenetről van szó, köztük van olyan is, amit én küldtem, és olyan is, amit én kaptam. Tehát nem ezek már nem a SIM kártyán voltak, hanem a telefon memóriájában. Erre is van lehetőség, hogy valahogyan visszaállítsam?

    Köszi szépen előre is :-)

    Orsy

    VálaszTörlés
  2. Szia Orsy,

    Ezen ha jól látom Android v2.3 fut. Ennél ha jól emlékszem van lehetőség törölt sms-ek visszanyerésére.
    A fenti free programok közül ezt lehet kipróbálni :
    https://github.com/KatanaForensics/LanternLite/downloads
    vagy ezt :
    https://viaforensics.com/products/tools/#android

    meg talán ezeket is meg lehet nézni:
    http://www.any-data-recovery.com/topics/mobile-devices/recover-samsung-galaxy.html
    http://www.zenilshroff.com/how-to-recover-deleted-messages-from-your-android-smartphone/
    vagy esetleg ez :
    http://www.anysoftwaretools.com/file-recovery.html

    Sajnos nekem nincs androidos készülékem így nem tudom, hogy melyik módszer jó...

    VálaszTörlés
  3. Segítséget szeretnék kérni!
    Nokia c5-03 telefonomról eltűnt egy pár sms-es nem tudom hogyan vissza lehet hozni őket? kérlek segíts fontos!
    Köszi Csilla

    VálaszTörlés
  4. Samsung Galaxy mini-n van lehetőség visszaállítani a törölt sms-eket?
    Nagyon fontos lenne, szóval ha gyors választ is kapok annak nagyon örülnék.
    A segítségeket előre is nagyon köszönöm!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Szia! Nokia E66 készüléken szeretném visszaállítani a törölt üzeneteket. Érdeklődnék, hogy tudsz-e ebben segíteni, hogy milyen módszerrel próbáljam. Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Jo reggelt! Iphone 3S-rol torolt sms visszallitasaban szeretnem a segitsegedet kerni! Lehetseges-e, es ha igen, akkor mivel es hogyan!
    Elore is nagyon koszonom!:-)
    Udv,
    Vadas Erika

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    A HTC telefonomról eltűnt sok sms. Munkámhoz elengedhetetlen adatokat tartalmaz.
    Aki tud segítsen!

    Nagyon köszönöm.
    Üdv: Fanni

    VálaszTörlés
  8. hali

    Nokia Lumia 710-em van és barátnőm üzeneteit töröltem véletlenül. van esetleg lehetőség a visszaálitásra??

    köszi előre is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Nokia Lumián elvileg Windows 8 van. Próbálj meg kapcsolódni PC-n keresztül a készülékhez és a felcsatolt meghajtón valamilyen undelete programmal próbálj meg fileokat visszaállítani. Hátha....

      Törlés
  9. Nokia (Symbian) telefonokhoz van egy módszer ami esetleg működhet. Először is a memória kártyára kell állítani a gépet, hogy azon dolgozzon. Utána csatlakoztatni kell a telefont a PC-hez és egy undelete programmal meg kell próbálni a törölt fileokat egyszerűen visszaállítani. Ha sikerül a saját készülékemen megcsinálni, akkor majd beírom ide bővebben a módszert.

    VálaszTörlés
  10. Szia

    Ha majd esetleg sikerül megcsinálni, akkor mindenképp vésd fel, hogy csináltad. Nekem egy Nokia e6 00-m van Symbian op rendszerrel és nagyon örülnék, ha az én telefonom is kivitelezhető lenne.

    Előre is köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A módszer lényege, hogy a telefon-t fel kell csatolni mint egy usb meghajtót és egy undelete programmal meg kell próbálni visszaállítani a törölt file-okat...

      Törlés
  11. Blacberry-ről elveszett az összes telefonszám, sms egy véletlen reset miatt. Vissza lehet hozni a telefonszámokat? Nagyon fontos lenne. Köszi előre is a választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és belső memórián voltak, nem SIM-en.

      Törlés
    2. Itt van egy részletes leírás :

      http://www.forensicswiki.org/wiki/Blackberry_Forensics

      Törlés
  12. Itt van két nagyon jó blog erről a témáról:

    http://az4n6.blogspot.hu/2013/02/finding-and-reverse-engineering-deleted_1865.html

    http://www.cheeky4n6monkey.blogspot.hu/2013/02/creating-perl-script-to-retrieve.html

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok! Viber uzeneteket is vissza lehet valahogy allitani? (iphone 4) Koszi!

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok!

    A segítségeteket szeretném kérni!
    Samsung S3310-ről törölt sms-eket szeretnék visszaállítani vagy kimásolni. Eredetileg a telefon memoria mentette az üzeneteket.
    Tudtok valamilyen bevált módszert, biztos programot?

    A választ előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok,
    Én úgy látom hogy nem sikerült eddig senkinek, és közéjük tartozok én is.
    Több napja próbálgatok különböző progikat, de eddig egyik sem működött.
    (Adrnoid 4.1 Samsung )
    Esetleg van akinek van némi sikerélménye?
    Üdv!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Esetleg felsorolhatod, hogy miket próbáltál amivel nem sikerült....

      Törlés
  16. Sziasztok.
    Alvatel one touch 995 és 228 hogyan lehet vissza állítani a törölt sms és a híváslistát ?

    VálaszTörlés
  17. Szia!Nekem van ey samsung m110i-m...Kimeno sms-eket szeretnem rá visszahoni de nem vagyok egy technikai zseni..2 napja olvasok ,olvasok...Reméltem te tudsz segíteni

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok.
    Utána jártam alaposan úgy érzem, a neten végi kutattam nagyon sok lehetőséget.
    Azt szűröm le, hogy visszaállítani csak szolgáltatón keresztül lehet sms-eket. Ha telefonra - sd kártyára vannak mentve sms-ek, akkor visszaállítás nem lehetséges, mivel a file tároló rendszere nem statikus mint egy mágneses vincseszteré, hanem dinamikus, tehát a törölt adatok(jelen esetben sms-ek) helyére bármilyen más adat rákerülhet és átírhatja azt. rgo elvesznek a felülírt adatok.
    A sim kártyán tárolt adatokról nem tudok nyilatkozni, de szerintem nem sokan mentik oda az sms-eiket.
    Vannak viszont olyan progik, amik okostelefonra telepítve rögzítik az sms-eket, helyreállítás ez esetben lehetséges. De reklámozni nem akarok ilyen programokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van egy cég aki ezzel foglalkozik. de magánszemélyeket nem vállalnak - nem is hirdetik a szolgáltatásukat. A hatóság részére viszont végeznek ilyen tevékenységet.

      Szerintem az sd kártyáról is lehetséges talán a visszaállítás. Android és Iphone-ra meg vannak célszoftverek. Úgyhogy azért nem teljesen reménytelen az ügy.

      Törlés
  19. Hello.
    Lenne egy lehet buta kerdesem. Kizarolag ugy lehet visszahozni az smseket, ha csatlakoztatjuk a telefont a gephez?

    VálaszTörlés
  20. Szia! Egyik ismerősöm úgy tudott turkálni a telefonokban, hogy semmit nem kell csatlakoztatnia sehová. Valószínű csak valami egyszerű kódot ütött be a telefonba. Lehetséges ez? Ha igen, hogyan lehet a törölt adatokat úgy kitörölni, hogy azt többet vissza ne lehessen nézni? Előre is nagyon köszönöm.
    Szép napot!
    Reni

    VálaszTörlés
  21. Szia szeretném megérdeklődni tőled , hogy thl w8-as telefonon használni szoktam a viber. A kérdésem hogy a párom a kitörölt üzeneteimet visszatudja e állítani ? ha igen akkor hogyan tudom magam védeni hogy ezt ne tudja megtenni. Ill mennyire biztonságos a viber? Köszi

    VálaszTörlés
  22. Szia!
    Egy NokiaE66 van a képernyő elment róla de fontos számok sms-ek a telefonban vannak.Lehetséges javítás nélkül valahogy kimenteni a telefonról ezeket a dolgokat?Köszi a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. PC-vel összekötnbi? Nokia Suite-vel lementeni az adatokat?

      Törlés
  23. Szia!
    Köszönöm a választ!
    Mivel nem látni semmit a telefonon,mert nem jó a képernyő így nem lehet kiválasztani rajta mit akarok mihez csatlakozni sajnos.
    más megoldás??
    Előre is köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,

      Keress rá a forensics + nokia + mobil kifejezésekre...

      Törlés
  24. Szia!
    Nagyon amatőr vagyok,csak olyan sms-ek vannak a telefonban ami pótolhatatlan és persze a telefonszámok.Megnéztem amit írtál és úgy látom ez egy program.?
    De nem sokkal lettem okosabb nem értek egyáltalán ilyen dolgokhoz.Ha írnál bővebben megköszönném!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt próbálj meg érdeklődni:

      http://www.forensicfocus.com/Forums/viewtopic/t=10380/

      Törlés
  25. Sziasztok!
    Nekem ZTE blade 3-am van. Nem tudnàtok leìrni azt a kòdot amivel csak a telon megtudnàm oldani az eltünt sms problèmàmat? Elôre is köszi

    VálaszTörlés
  26. Sziasztok!

    Ti vagytok az utolsó reményem! Nokia C5-00 típusó telefonom van, és az unokaöcsém véletlenül kitörölte a szerelmem összes smsét. Nagyon fontos lenne visszahozni őket, mert a párom 4 hónapja halt meg, és a szívem szakad meg, hogy már az smseit sem tudom elolvasni. Tud valaki segíteni? Köszönöm!

    VálaszTörlés
  27. Szia!

    Ne haragudj hogy ilyen ismeretlenül zavarlak, de segitséget szeretnék kérni,.
    Van egy régi iphonom 2-es, német nyelvü. most cseréltem le, de amikor probáltam átirogatni belöle a szükséges adatokat és töröltem ami nem kell, véletlenül az összes smst sikerült litörölnöm. Mivel nem tudok németül csak nyomkodtam s rosszul.
    Láttam egy forumot amihez hozzászoltál, ami a törölt sms-ekkel kapcsolatos. Probáltam az iTunes-t de nem találtam benne csak zenét meg videot, olyan visszaállitási pontot vagy micsodát azt nem. Amit még javasoltál az az i Cloud vagy valami ilyesmi, olyat meg nem is találtam a telefonon, de nem is tudom hol keresem.
    Mivel magához az Iphonhoz is hülye vagyok meg németül sem tudok, igy nagyon remélem, és nagyon megköszönném ha tudnál nekem segiteni.
    Bocsi h ilyen idegenként zavarlak, de nagyon sok fontos dolog volt nekem az sms-ekbe, amire mindenképpen szükségem lenne.
    Elöre is köszönöm ha válaszolsz.

    VálaszTörlés
  28. Üdvözletem!

    Sony Xperia J telefonomon szeretném a törölt sms-eket visszaállítani segítsetek előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  29. Sziasztok! Törölt viber üzenetet vissza lehet valahogy állítani? Kérlek segítsetek! Vagy törölt telefonszámot? Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  30. Sziasztok!

    Alcatal OT -506-ban hogy tudom visszahívni a törölt hívásokat és sms-eket?

    Előre is köszönöm!!

    VálaszTörlés
  31. Sziasztok! Samsung W Gti 8150-em van, piszkozatként voltak nagyon fontos adatok elmentve az üzenetek közé,de véletlenül kitöröltem.Ezt vajon valahogyan vissza lehet varázsolni?? Előre is köszi:-)

    VálaszTörlés
  32. Sziasztok!
    Samsung Galax Ace...töröltem pár smst véletlenül. Vissza tudom varázsolni valahogy?

    VálaszTörlés
  33. Sziasztok! A telefonon elvegzett factory reset sem torli a mar veglegesen torolt smseket?

    VálaszTörlés
  34. Sziasztok!
    Édesanyámnak van egy Sony Ericsson W300i telefonja. Ma elég furcsán csipogott hívás közben, utána kikapcsolt.Valami a sim kártyával lehetett. Amikor visszakapcsoltuk eltűnt a híváslista. Édesapámnak az utolsó hívása is rajta volt, amit a halála elött küldött. A hívásmemória nem volt megtelve,mert anyu mindig törölte,hogy ne tűnjön el ez a számára fontos hívás. Lehet valamit tenni,hogy visszahozzuk a híváslistára?

    VálaszTörlés
  35. Szia!
    Sony Xperia M2 telom van , véletlen törlődtek az sms-eim! van mód a visszaállításra?

    VálaszTörlés
  36. Szia, egy nokia 500 telefonon szeretnék törölt smseket visszaállítani, a telefon folyamatosan használatban van, februári smsekről van szó, lehetséges ez ennyi idő elteltével?

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.