Az alábbi bejegyzést a törölt sms visszaállításáról fogom írni. Erre akkor lehet szükség, ha az egymás mellett élő felek valamiért nem bíznak egymásban és szeretnének többet megtudni a partnerükről. Ezt az életösztön és a fajfenntartás után a sorban harmadikként követő ösztön a kíváncsiság okozza. Bizony, a kíváncsiság ősi ösztön, állatokban is megvan és bizony bennük is elég erős. Egyszóval kíváncsiak vagyunk a törölt sms tartalmára illetve, hogy vissza lehet-e állítani. A probléma eléggé összetett, mivel nagyon sok féle telefon létezik és a különböző készülékeken más-más operációs rendszer található.
Megpróbáltam alaposan utánanézni a témának és összeszedni a szükséges információkat. Sajnos kipróbálni mindent képtelenség lenne, mert nem rendelkezem az összes készüléktípussal - de annyi idővel se amíg a próba eltartana - így csak néhány dolgot tudok részletesen bemutatni a többit mindenki próbálja meg maga kitapasztalni. Mindenesetre felsorolok néhány programot és elérhető forrást ahol utána lehet nézni ezeknek a dolgoknak.
Azért is jó ezeket ismerni, mert amikor törlünk egy sms-t a telefonunkból akkor az még nem feltétlenül tűnt is el onnan végleg - vagyis visszaállítható. Tehát célszerű ismerni azt a módszert is amivel végképp törölni tudjuk az sms üzeneteket. Ez a végképp eltörölni, nemcsak olyan esetben hasznos, mikor a társunkkal szemben vagyunk bizalmatlanok, hanem lopás esetére is! Az ellopott készülékünkből ugyanis nagyon sok mindent ki tudnak deríteni rólunk. Ugyanakkor az SMS levéltitoknak minősül vagyis a jogtalan hozzáférés jogi következményeket von maga után.
Itt egy általános leírás a témáról :
http://en.wikipedia.org/wiki/Mobile_device_forensics
Itt egy összefoglaló doksi :
http://csrc.nist.gov/publications/nistir/nistir-7250.pdf
Leírások :
http://www.solidforensics.com/42/cell-forensic-extration-tools/
http://www.forensickb.com/2008/11/my-current-impression-of-cell-phone.html
Pár Free tool :
https://github.com/KatanaForensics/LanternLite/downloads iPhone,iPad,iPadTouch,Android
http://www.bitpim.org/#download LG, Motorola, Samsung
https://viaforensics.com/products/tools/ Android
http://tulp2g.sourceforge.net/faq.html
http://miatforensics.org/index.php?option=com_content&view=article&id=70&Itemid=53 Symbian & Windows Mobile
http://sourceforge.net/projects/iphoneanalyzer/ iPhone
SIM kártya recovery toolok :
http://www.redferret.net/?p=15483
http://www.dekart.com/products/card_management/sim_manager/
http://www.freepartitionrepair.com/freepartitionrepair/simcard.html
Nokia symbian tool :
http://www.nokiaprogramok.hu/modules.php?name=letoltesek&op=show&id=35206
Tehát több lehetőség is kínálkozik. egyrészt a törölt sms visszaállítása sim kártyáról - ha ez lehetséges, vagy ha ez nem megoldás, akkor a készüléknek megfelelő free vagy fizetős tool használata. A Fizetős Mobile forensic toolok nagyon jók, de nagyon drágák úgyhogy aki nem engedheti meg magának, az próbálkozzon meg az ingyenes példányokkal eredményre jutni.
(Első lépésben a saját készülékünkön érdemes kipróbálni, hogy milyen adatokhoz tudna hozzáférni valaki, aki hozzájuthat valahogy a készülékhez. .... pl míg mi alszunk.... ;)
Egy konkrét példán is be fogom mutatni a fentieket, de ahhoz előbb még telepíteni kell a szoftvereket és még egy sim kártya olvasót is be kell szereznem valahonnan.