Gondoltam írok pár szót a titkosított levelezésről.
Ez csak egy alapséma lesz, amit persze tovább lehet fejleszteni és bonyolítani.
A lényege, hogy két különböző úton terjednek az infoemációk (vagyis inkább azt mondanám, hogy 3 különböző úton)
Az egyik út a személyes kontaktus útján terjedő információ. A második a mobil telefon, a harmadik pedig az internet.
A személyes találkozás alkalmával kell egyeztetni a kulcsfontosságú dolgokat, ami lehet szóban de lehet egy leírás is. A kulcsok kezeléséről írok mindjárt egy külön bejegyzést, mert ez bővebb téma annál, hogy itt megemlékezzünk róla. Elég annyit tudni, hogy a kulcsokat mindenképpen személyesen kell átadni a másik félnek. így bizton tudhatjuk, hogy egy harmadik félnél nem lesz meg az információ. Tehát a kulcsokat személyesen átadtuk.
A következő lépés a telefon. Egy sms üzenet vagy egy telefonbeszélgetés jelzi, hogy a kommunikáció "idő-szerű". Vagyis, hogy mindkét fél ott ül a gépnél és on-line van. Vagyis el tudja végezni a szükséges lépéseket.
Feladóról és Címzettről fogok beszélni, természetesen mindkét oldal lehet egyszerre mind a kettő is, mivel párhuzamosan tudnak menni az üzenetek.
A Feladó küldhet nyílt üzenetet is, de be is titkosíthatja valami egyszerű AES titkosítóval is az üzenetet. Ehhez vannak on-line programok (bár ez nem annyira biztonságos - mivel a hálózatot lehallgathatják) meg vannak helyileg telepített titkosító programok is (ezekről is egy külön fejezetben emlékezem meg - mert terjedelmes a dolog)
Tehát megvan az üzenet amit át akarunk küldeni. A küldést anonym mailereken keresztül végezzük. A címzett pedig valamilyen szintén anonym postafiók. (ezekről is külön)
A címzettnek csupán annyi a dolga, hogy az adott pillanatban álljon készen az átmeneti anonym postafiók. (Az ilyen fiókok általában törlődnek is maguktól egy órán belül, vagy lehet törölni őket kézzel is. Így nem sok nyoma marad a kommunikációnak)
Az anonym senderek általában 5-10 percen belül eljuttatják a címzettnek a leveleket.
Tehát összefoglalva : Küldünk egy sms-t (tök mindegy, hogy mi van az sms-ben. Lehet valami félrevezető marhaság is nem az a lényeg, hanem az, hogy amikor jön az sms, akkor a küldő küldje el amit kell, mert a fogadó oldal készen áll a fogadásra. Az anonym postafiókot is elküldhetjük az sms-ben ahol várjuk az üzenetet (bár ez nem annyira biztonságos) A Küldő elküldi a levelet anonym emailerrel az anonym fiókra.
A Címzett kiveszi az üzenetet és feldolgozza. Elolvassa, ha kell a titkosítást leveszi róla (visszafejti) majd az üzenetet törli. Ha jól csinálja, akkor csak a memóriában jelenik meg az üzenet tartalma és ezt egy gép kikapcsolása után már semmilyen módon nem lehet visszafejteni. vagy usb-re menti egy titkosított helyre.
Amikor az üzenet megjött és fel lett dolgozva, mehet vissza egy sms. hogy kész.
Amennyiben nem jön sms, az azt jelenti, hogy gond van. Egy másik úton meg lehet próbálkozni új küldéssel (több alternatív útvonal kell) A kommunikációnak akkor van vége, ha a Címzett visszajelzett, hogy az üzenetet megkapta.
Természetesen a kommunikáció lehet két irányú is. A Címzett is küldhet közben vagy utána egy másik üzenetet a Feladónak. Természetesen egy másik anonym postafiókra ami a Küldőnél áll rendelkezésre.
Ezt a módszert egyirányú kommunikációra remekül lehet használni. Tehát olyan üzenetváltásokra, amikor tiszta, hogy mit kell küldeni és aki várja az is tudja, hogy mi fog jönni. Ha pedig az egészet TOR-ban csinálja az ember akkor a lehallgatás is reménytelen. Kideríteni, hogy hova ment a levél szinte lehetetlen. Se a feladó nem ismert, se a címzett. Így nincs nyom amin el lehetne indulni.
Ha valahogy mégis meg lehetne szerezni az üzenet tartalmát (ami nem valószínű) akkor még mindig ott van a titkosítási probléma. Ha egy sima aes titkosítással be van titkosítva a szöveg, akkor azon lehet próbálkozni visszafejteni. És mivel titkosított az üzenet az internet forgalomból kulcsszavak keresésével lehetetlen kiszűrni. A titkosításhoz a jelszó meg lehet akármilyen hosszú, lehet értelmetlen szöveg is.
Nézzünk egy példát :
A küldést innen csináljuk :
https://www.cotse.net/cgi-bin/mixmail.cgi
A To: mezőbe beírjuk az anonym fiókot (amit a fogadó már közben elkészített) például : proba@incognitomail.org
A From: Mezőbe beírunk valami létezőnek tűnő címet. Pl: valaki@freemail.hu (semmi jelentősége nincs, hogy ide mit írunk)
A Subject mezőbe is beírunk valamit. (nincs jelentősége)
A chain-nál kiválasztjuk pl a "kulin"-t. Az üzenetbe beírjuk az üzenetet vagy az eltitkosított szöveget. elküldjük.
A fogadó oldalon a küldés előtt (természetesen) létrehozzuk az átmeneti postafiókot pl itt : incognitomail.com (proba@incognitomail.org)
Várjuk, hogy megjöjjön az üzenet. amikor megjött visszajelzünk, Kivesszük az üzenetet és töröljük a postafiókot.
Nagyjából ennyi.
Az oldalon több mint 100 bejegyzés van és még több hozzászólás, amennyiben tényleg érdekel egy téma nyugodtan használd a kereső-t, hogy megtaláld amit keresel!
2010. november 7., vasárnap
2010. szeptember 30., csütörtök
SPAM mint védelmi eszköz
Ez a gondolat tegnapelőtt jutott az eszembe majd töprengtem rajta egy kicsit és úgy gondoltam, hogy most leírom.
SPAM mint a "védelem" eszköze.
Mindenki utálja a SPAM-ot. Pedig lehet funkciója. Például: Van egy gmailes postafiókunk. (Normál esetben az ember a postafiókját "kiüríti". töröl belőle mindent, hogy ne maradjon semmi nyoma semminek. Ha esetleg rossz szándékú egyének feltörnék a postaláda jelszavát akkor ott ne találjanak semmit. Bár a kapcsolatokat a gmail elmenti és így azok akikkel leveleztünk megjelennek oldalt. De, hogy kivel mit az nem.)
A fontos üzenetek nagy részét továbbra is törölni kell csak olyan üzenetváltásokat kell meghagyni amiben valójában nincsen semmi információ. ÉS itt jön a képbe a SPAM. Minden olyan levél spamnak tekinthető amit nem kértünk. Ez lehet hasznos információ, mint a "Hogy készül a sajt?" vagy Gondolat- ébresztő (Mi is történt valójában szeptember 11-én?) satöbbi. Ezeket a leveleket küldője úgy ítélte meg, hogy nekünk is el kell olvasnunk - hát elküldte. Ezek ugyanolyan spam-ok mint a viagra reklám és a többi levél szemét. De nekünk ez most jó szolgálatot tehet. Ugyanis a gmailben jó sokat össze lehet ezekből gyűjteni. Ezek kapott levelek (a küldött leveleket célszerű szintén törölni - ami nem spam :-) tehát rólunk nem árul el semmit. Csak azt látjuk, hogy ismerőseink milyen marhaságokkal fárasztottak minket az idők folyamán. Azért tartjuk meg ezeket az üzeneteket, hogy ha valaki betörne a postafiókunkba, akkor egy jó nagy adag levélszemét-hegy tornyosuljon előtte. Ez megnehezíti a valódi információk feldolgozását. 100 levél szemét elolvasása után a betörő lelkesedése csappanni kezd és dolgavégezetlenül távozni fog. A fontos információt tartalmazó leveleket persze továbbra is töröljük ki. De ha véletlenül egy kettő ott is marad, ezer levélből ezeket kiszűrni nem egyszerű feladat.
Ez ilyen elárasztásos technika. A sok szemétből nagyon nehéz kiválogatni a lényeget.
Persze használat közben ez nem annyira praktikus, mintha az összes szemetet töröltük volna és csak a fontos üzenetek lennének ott. Viszont így egy esetleges támadás esetén nagyon védtelenekké válunk. Szerintem egy kis kényelmetlenség megér ennyit. A betörést megakadályozni úgysem lehet. Lehet az egy megcsalt szerető, szerelemféltésből vagy egy rosszmájú szomszéd akinek tönkretettük a láncfűrészét vagy más személy aki kutakodni akar utánunk vagy valamit forral ellenünk.
Minél több a fontos levélnek látszó spam annál nehezebb dolga van a betörőnek.
Pont emiatt a gmail be is vezetett egy "Fontos levelek" mappát. Oda még véletlenül se tegyünk be semmi fontosat. Néhány kamu spamet persze tegyünk be lehetőleg olyanokat amikben doksik vannak és más félrevezető és terjedelmes anyagok. Így aki kutakodik utánunk először ezt fogja megnézni. De itt is csak ugyanaz a levélszemét legyen mint a nem fontos levelek között. A piszkozatokat se felejtsük el tisztán tartani.
Egyszóval az ellenünk intézendő támadások ellen jó szolgálatot tehet nekünk ez a rengeteg spam levél. Aki utánunk szaglászik annak eléggé megnehezíti a dolgát a minél nagyobb terjedelmű feldolgozandó információ.
Csapdát is lehet állítani az utánunk szaglászóknak : Egy másik (természetesen általunk kreált) e-mail címről kell küldeni egy ál-fontos levelet. Abban csak annyi kell, hogy legyen, hogy ez egy nagyon fontos infó, gyere a http://x.y.z.com weboldalra! Természetesen azt a weboldalat mi készítettük el éppen azért, hogy ha valaki belép rá, akkor arról értesüljünk. A web oldalon a háttérben egy cgi-t kell lefuttatni ami küld egy levelet a címünkre vagy egy másik címre ami sms-re van irányítva, stb. Meg lerakhatja a belépőről az összes információt amit csak össze lehet szedni : ip cím, böngésző típusa, op rendszer, satöbbi. (Profi támadók ellen ez persze semmit nem ér, de esetleg lehet még kezdeni vele valamit) Mindenesetre ha elég jól állítottuk fel a csapdát akkor a támadó bele fog lépni... a web oldalra. Ott pedig csak annyi legyen, hogy az információt biztonsági okokból áttettük máshova. De hogy hova azt nem kell leírni. A lényeg a félrevezetés. Tűnjön úgy a dolog, hogy az illető ne fogjon gyanút.
Miután észleltük a behatolást a rendszerünkbe több dolgot is tehetünk. Például megváltoztatjuk a jelszót. Ez mondjuk nem szerencsés, mert a támadó így észleli, hogy észrevettük és más úton fog megpróbálni támadni. A legjobb, ha nem változtatjuk meg a jelszót és a fontos levelező partnereinkkel szóban közöljük, hogy ide fontos információt ne küldjenek - viszont nem fontosat annál többet. :-)
Félrevezetésként küldhetünk kamu titkosított leveleket is aminek semmi értelme. Csak egy rakás zagyvalék. (Pl :Petőfi anyám tyúkja című versét B64-el elkódoljuk és ezt letitkosítjuk valamilyen kulccsal. Aztán a következő csapda, hogy felteszünk egy másik web szerverre egy állítólagos kulcsot ami kell a kód visszafejtéshez. Ez persze egy kamu. Csak egy újabb web belépés lesz. Itt már tudunk egy-két trükköt beiktatni. Pl: TOR és egyéb proxy hálózatokat letiltjuk, ip címet lekérjük, Jscript futtatást kérünk vagy ActiveX-et, stb. Tehát mivel itt egy "kulcs" van (persze nincs :) a betörő vagy a támadó hajlandó a saját biztonságát gyengíteni hogy hozzájusson a nagy titokhoz. Persze nem jut hozzá semmihez mi viszont, ha jól állítjuk fel a csapdát hozzájuthatunk így a valódi ip címéhez és egyéb személyes adatához.
Ez a fagyi visszanyal tipikus esete. Persze nagyon ügyesnek kell lenni, hogy a támadó ne fogjon gyanút. Ártatlannak látszó dolgokat kell kérdezni ellenőrzésképp.
Az, hogy a támadás érzékelése után mit kell csinálnunk az egy sokkal hosszabb értekezés tárgya lesz majd - ha megírom. egyelőre maradjunk annyiban, hogy a levél szemetet fordítsuk a hasznunkra és ne törölgessük. A gmail amúgy is hirdeti, hogy jó sok levelet lehet rajta tárolni. - hát akkor tároljunk :-)

2010. január 3., vasárnap
WiFi - 3
Indítsunk egy DOs ablakot (CMD) és ott írjuk be (természetesen az aircrack-ng könyvtárban) airserv-ng -d "commview.dll|debug" -p 12345 -c 1

Indítsunk még egy dos ablakot és ott írjuk be : airodump-ng.exe 127.0.0.1:12345

Most elkezdtük monitorozni a WiFi forgalmat. A mezők értelmezése :
BSSID ezt már megbeszéltük (A MAC adresse a Wifi kártyának) PWR ez a jelszint lenne, A többi mező közül a CH a csatorna számát jelenti az ENC és az AUTH mezők a legérdekesebbek. Ezek értéke most WPA és PSK Ebből is látszik, hogy jelenleg a WiFi hálózatom nem WEP hanem WPA2-re van beállítva.
Ezt majd mindjárt átállítom és akkor más eredményt fogunk itt kapni.
Ctrl-C-vel állítsuk le a monitorozást. Hisz majd egy fájlba kell elmentenünk az adatokat, hogy azt az aircrack-ng-vel ki tudjuk elemezni.
A továbbiakban szükségünk lesz az itt leírt dolgok ismeretére is :
http://airodump.net/aireplay-packet-injection-windows/
Ha túllendültünk a packet driver installálásán utána elkezdhetjük valóban kielemezni a WEP hálózatot. A korábbi két DOS ablak mellett egy harmadikra is szükségünk lesz, amivel a packet injectiont végrehajtjuk.
A második DOS ablakba írjuk be ezt : airodump-ng -ivs -ch 1 -w dumpfile 127.0.0.1:12345 Ezzel elérjük, hogy csak a szükséges csomagokat mentse el az 1-es csatornáról a dumpfile nevű állományba. Ezt akár így is hagyhatnánk, mivel amennyiben van forgalmazás az adott WiFi csatornán a csomagok szépen gyűlni fognak. De ez így nagyon sokáig tartana. Emiatt kell a packet injection. Aminek a segítségével több hasznos adat csomag elküldésére késztetjük a hálózatot.
Egyelőre ennyi. A részletes packet injection-t talán később leírom, mert ahhoz át kell konfigurálni a WiFi-met, hogy élesben is ki tudjam próbálni ne csak leírjam, hogy így kellene működnie...
Addig is itt egy másik link aminek a segítségével lehet próbálkozni :
http://www.hackernotcracker.com/2007-10/yet-another-easier-workaround-for-packet-injection-with-aireplay-in-windows.html
A lényeg, hogy a packet injecion-nal kell rábírni a hálózatot, hogy elegendő IVS data csomagunk legyen amiből az aircrcack-ng program ki tudja számolni a jelszót. Ez elég sok csomagot jelent emiatt kell a csomagok mesterséges növelgetése, különben napokig, hetekiv vagy hónapokig lennénk kénytelenek gyűjtögetni az adatokat.
Emiatt is írtam, hogy Linux alatt jóval egyszerűbb minden. Kell egy Bootolhato Live BackTrack 3 CD (ilyenem van nekem is) az alól tökéletesen működik a dolog. BackTrack 4 alól is megy.(Bár az már DVD-n van) Vannak még egyéb Bootolhato CD-k (FBI Cd, stb) aminek a segítségével megy a dolog és nem kell a packet driverekkel vacakolni. Linux használatának (pl ubuntu) további előnyei is vannak : lehet rá jó kis scripteket írni meg van is már megírt script, amit csak elindít az ember és az adatokat egy "adatbázisba" lepakolja a program. Hálózatok, azonosítóik, feltört jelszavak, satöbbi. :-) Ismerkedésnek jó a windowsos próba, de komoly célokra mindenképpen egy Ubuntu Linuxot javasolnék, de legalább egy Live BackTrack CD-t...
Mivel a WPA/WPA2 törése más módszerrel megy még arra is ki fogok térni egy külön bejegyzésben. Egyelőre Windows és WEP törésről ennyi. :-)

WiFi crack folytatás - 2
UPDATE: Van egy új módszer amihez nem kell virtuális gép. Windows 7 vagy Windows XP alól működik, közvetlenül a beépített kártyáról.. Erről nemsokára csinálok egy külön bejegyzést.
A WiFi hálózatot jelen ismereteim szerint 3 féleképpen lehet használni. Titkosítás nélkül, WEP titkosítással vagy WPA titkosítással. (A WPa-ból már van úgynevezett WPA2 titkosítás is)Amit ezekről tudni kell : A jelszó nélküli WiFi-n nincs mit feltörni, mivel nem használ jelszót. Ezzel jelen írásban nem is foglalkozunk. A WPA és a WPA2-vel védett WiFi-ket más módszerrel kell megtörni és elég hosszú és bonyolult jelszó alkalmazása esetén ennek a feltörése nem is olyan egyszerű. Erre is kitérek majd, de elsősorban a WEP-pel védett WiFi hálózatok feltörését fogom elmondani. Mivel ez egyszerű és gyakorlatilag csak idő kérdése a dolog. Míg a WPA2-nél már bonyolult jelszó esetén nagyon sokáig is eltarthat a törés...
Néhány dolgot még előtte : Az első dolog, hogy napjainkban nagyon terjednek a WiFi-s eszközök. Pl Tv-ben meg egyéb informatikai eszközökben fellelhető a WiFi lehetőség. Ez több szempontból jó azoknak akik a feltöréssel foglalkoznak. Legtöbbször az ilyen eszközök nem teljesen kompatibilisek egymással, azaz egy WPA2 védelmet nem is lehet beállítani, vagy nagyon komoly szaktudás szükséges hozzá, hogy különböző gyártók WiFi-s eszközeit ezzel összelőjük. Leírások is gyengék szoktak lenni ehhez, hogy egy átlagember be tudja ezt állítani. Emiatt a jelszó nélküli vagy a WEP-es védelem lesz a legelterjedtebb - tudniillik a WPA-t be sem tudják konfigurálni, vagy olyan egyszerű lesz a jelszava, hogy az már szinte WEP kategória. Bonyolult hosszú és megjegyezhetetlen jelszót csak a legritkább esetben fognak használni és csak a hozzáértők. Átlag emberek átlagos védelemmel meg fognak elégedni.
Emiatt a WEP törés a továbbiakban is terjedni fog. És mivel a WPa-hoz is legtöbbször valami nagyon egyszerű jelszót használnak végülis azt is a törhető kategóriába sorolhatjuk.
Nézzünk egy konkrét példát :
Én TP-LINK TL-WN510G pcmcia-s hálózati WiFi kártyát használtam. Ez atheros chipszettel készült így van hozzá windows alatti módosított packet driver. A NetStumbler a következő eredményt adta :

A csatornaszám (ChannelId) 1, a BSSID 001DG870836B Az SSID pedig SpeedTouchFE99AD Ez a három adat kell majd a hálózat felderítéséhez.
A következő lépés az aircrack-ng megfelelő verziójának a beszerzése és a szükséges driver feltelepítése (ami lehetővé teszi a packet injection-t) Az aircrack-ng-t még csak-csak le lehet tölteni innen-onnan (egy olyan verziót ami működik is) de a WiFi kártyához szükséges driver beszerzése már keményebb dió. Ha nem atheros chipszettel készült kártyánk van, vagy pl USB-s vagy egyéb probléma van vele, akkor windows alatt meg fogunk vel eizzadni mire sikerül a drivert betenni - ha egyáltalán sikerül. Garancia itt semmire nincs és ha valami nem működik, akkor mehetünk az internetre fórumozni, hogy megtaláljuk a megoldást.
Célszerűbb emiatt olyan kártyát venni eleve amivel ez már valakinek működött :-)
Aircrack-ng-ből én az 1.0.r634.win verziót használom. Van újabb (és régebbi) is de nekem ezzel működött :) Packet Drivernek pedig a CommView atheros driverét használom.(4.2.2.104 verziójút) A neten vannak mindenféle csomagok ha az egyik nem működik, esetleg ki lehet próbálni másikat...
Ha nem tudjuk, hogy a kártyánk milyen chipsettel készült, akkor a CommView programcsomaghoz van egy CardCheck.exe nevű program ezt lefuttatva kiírja, hogy egész pontosan melyik chipsettel rendelkezünk. (Tamosoft készítette a programot)

Itt van egy érdekes thread az AiroWizard-ról http://forum.aircrack-ng.org/index.php?action=printpage;topic=2890.0
Érdekes végigolvasni... Az AiroWizard-dal én is próbálkoztam egy darabig, de nem volt valami stabil így maradt az aircrack-ng és a manuális packet driver telepítés.
Folytatom....
Addig is néhány hasznos link :
http://www.wirelessdefence.org/Contents/Aircrack-ng_WinInstall.htm
http://www.tazforum.thetazzone.com/viewtopic.php?t=2069.
http://tazforum.thetazzone.com/viewtopic.php?t=3355
http://docs.lucidinteractive.ca/index.php/Cracking_WEP_and_WPA_Wireless_Networks

2009. december 28., hétfő
WiFi felderítés windows alatt
Na.
Ezt a bejegyzést egyszer már elkezdtem, de érdekes módon eltűnt - vagy csak én vagyok nagyon hülye. Mind1. A lényeg : Ahhoz, hogy Windows alatt valaki WiFi felderítéssel foglalkozzon a következők kellenek : Egy jó WiFi kártya. Ennek a részletezését már egy másik bejegyzésben kiveséztem. Emiatt erre külön most nem is térek ki.
Fontos, hogy windows alatt a megfelelően módosított drivert használjuk, mert a gyári driverek általában alkalmatlanok komolyabb műveletekre (pl packet injecion-ra)
A módosított driverek elérhetőségéről egy külön bejegyzésben megemlékezem majd.
Amikor feltettük a módosított drivert, utána kezdődik a lényeg. Tehát : kell egy specifikált kártya és a hozzá tartozó átalakított driver. E nélkül neki se tudunk kezdeni a dolgoknak windows alatt.
Az egyik legfontosabb felderítő szoftver a windows alatt a NetStumbler. Ez szabadon letölthető és installálható.
Ezzel a programmal fel tudjuk deríteni a környezetünkben lévő WiFi antennákat és hálózatokat. Csatornaszámmal, BSSID és SSID megnevezéssel. Ez a három paraméter már elég a WiFi analizáláshoz. ezek fognak kelleni, mikor konkrét hálózatokat akarunk analizálni.
(folyt köv)

Hmmmm....
Vagy én vagyok hülye, vagy letörölték egy elmentett bejegyzésem....
De sebaj. ezentúl ilyen nem fog előfordulni! Lementek mindent szépen ahogy kell.
(Most kezdhetem megírni előről az adott - elmentett bejegyzést)

2009. december 3., csütörtök
TrueCrypt, szteganográfia és egy kis lelemény.
Hogyan lehet jól eltüntetni valamit ?
A titkosítandó anyagot truecrypt lemezen tároljuk. Ezt "csak" egy jelszó védi, úgyhogy ez nem elégséges. A TrueCrypt állományt részekre vágjuk (x kb-os részletekre) Utána veszünk egy sok fényképet tartalmazó cd-t és csinálunk belőle egy indexet. Az indexet egy programmal random össze-keverjük. Így kapunk egy fénykép-név listát amiben össze-vissza vannak a képek egymás után. A részekre vágott truecrypt állományt szteganográfiával belerejtjük az össze-vissza index alapján a képekbe.Az első részletet az első elembe, a másodikat a másodikba ésígytovább. A truecrypt fájlunk belekerült véletlenszerűen a képekbe. A többi képet is feltöltjük kamu adat tartalommal (ez azért kell, hogy ha analizálják a képeket akkor csak annyit lehet megállapítani, hogy mindegyik képbe be van rejtve valami bináris adathalmaz. Ha elég sok a kép, akkor semmiféle algoritmus nem létezik, ami ebből értelmes információt ki tudna hámozni :-) Mivel sok a "kamu" kép és a sorrend is "ismeretlen" a kutakodó számára. Magyarul nem tudja, hogy hol és mit keressen, csak azt látja, hogy a képekbe be van rejtve bináris infó. Az indexet és a leírást letitkosítjuk és ezt is belerejtjuk az egyik képbe - persze titkosítva. Ebből csinálunk egy képekkel teli CD-t. Aki megnézi csak azt látja, hogy van egy cd teli képpel. A nyomozó és analizáló is csak annyit fog tudni megállapítani, hogy a képekbe bináris informáciió van rejtve. Hogy melyik képbe mi, arról semmi adat nem áll rendelkezésre. Így aztán lehetetlen kibogozni a dolgot. Minél több a kép annál nehezebb kitalálni, hogy mit kellene csinálni. A "kulcs" az az egy kép, amiben az index és a leírás van - titkosítva. A megfejtéshez kell a kulcsfontosságú kép és a belőle kiszedett bináris állományhoz tartozó jelszó. Ez alapján könnyedén ki lehet szedni a valódi elrejtett tartalmat. Aki pedig illetéktelenül jut a cd-hez, az nem fog találni semmit.
Csak a jelszót kell megjegyezni és azt, hogy melyik kép a kulcsfontosságú a cd-n. A többi csak félrevezetés - azért van, hogy ha illetéktelen kezekbe kerülne a cd - akkor se derülhessen ki semmi. A kiszedett index alapján könnyen megvan, hogy melyik képekből kell kivenni az adatot és milyen sorrendben. Újra összerakva az ismert jelszóval egykönnyen visszafejthető a benne lévő tartalom.
A feladathoz kell egy (vagy kettő) program. Ami szétvágja és beteszi az információt, illetve ami kiveszi és összerakja. Ezek ismert szoftverek lehetnek így nem is kell a cd-vel együtt cipelni. Olyan programmal kell megcsinálni, ami bárhonnan bármikor letölthető. A Cd helyett persze lehet usb-t is használni. az kis helyen elfér és bárhová magával tudja vinni az ember. Ha ellopják akkor sincs gond : nem fognak rajta találni semmit :-) Max. szép képeket erdőkről, mezőkről, vagy esküvőről, szülinapról ilyesmikről :-)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)